Csepeli György
Változz, hogy változtass! Gettó-arachipelagó Észak-Magyarországon
Bevezető
A szakirodalomban és a köznyelvben elterjedt “gettó” kiifejezés az olasz Gheto szóból ered, melynek jelentése “öntöde”. Velencében a dózse és a szenátus 1516-ban jelölte ki az új öntödének (Nouvo Ghetto) helyet adó városrészt, mely a városban élő zsidók fallal elválasztott , éjszakára bezárt kötelező lakhelye lett. A velencei gettó mintájára utóbb Európa sok városában hoztak létre a zsidók számára elkülönített városrészeket.
A kifejezést idővel minden olyan városrész, település jelölésére alkalmazták, ahol egy-egy hátrányosan megkülönböztett kisebbség tagjai saját akaratukból vagy kényszer folytán koncentráltan éltek. A mai Magyarországon a zömben a roma kisebbség tagjai által lakott településrészeket és településeket a hivatalos zsargon szegregátumoknak nevezi, a szakirodalom és a köznyelv viszont nem riad vissza a gettó szó használatától. A roma kisebbség neves kutatója, Ladányi János 2021-ben megjelent könyvében a múlt század utolsó évtizedeiben Észak-Magyarország településein vézett terepmunka tapasztalairól írja, hogy azok “megerősítették a teoretikusan felvázolt, majd statisztikai adatokkal is igazolt megállapításokat, és tovább árnyalták, kiegészítették azokat. Röviddel ezután azonban az is észlelhetővé vált, hogy a gettósodó, főleg elcigányosodó (mondanám, ha nem félnék a „politikailag korrekt” mellébeszélők hadától, akik miatt már a gettó kifejezést sem szabadna használnom, mert az egy „csúnya szó”) falvak nem véletlenszerűen, elszórtan helyezkednek el, hanem kezdenek összeérni, és így nagyobb „gettósodó térség” vagy térségek alakulnak ki. Nemcsak elcigányosodó településrészekről, majd egész településekről beszélhettünk tehát már az 1990-es évek elején, hanem hamarosan megjelent néhány nagyobb körzet, gettósodó térség is. “ (Ladányi, 2021. 24.o.) Az új évezredben a Ladányi által leírt folyamat Magyarországon és Kelet-Közép Európa más országaiban is kiteljesedett, létrehozva a roma többség által lakott, határokon átnyuló térségeket, ahol az Európai Unió kohéziós programjai sorra kudarcot vallottak.
Terepmanulmányok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
Az elmúlt két évben a Miskolci Egyetem megbízásából a “Köznevelés módszertani megújítása a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentése céljából” elnevezésű EFOP-3.1.2-16-2016-00001 program keretében Borsod-Abaúj-Zemplén megye kis településein a helybeli általános iskolák tanárai körében többnapos kiégés elleni tréningeket tartottam, amelyek kiváló lehetőséget adtak arra, hogy betekintsek ezeknek a kis falvaknak az életébe. A progamban részt vevő pedagógusok munkája az általuk elmondottak fényében túlzás nélkül hősiesnek mondható. Évről-évre küzdenek a kistelepüléseket sújtó, visszatérő, s egyre súlyosabb pszichológiai és szociális problémákkal, melyek kezelésére láthatóan nincsenek megfelelő mechanizmusok.
Ezek a falvak jellemzően elszigeteltek, busz be a faluba és ki a faluból naponta ha kettő jön és megy. A lakóknak nincs autójuk, vagy ha van, akkor nincs pénzük benzinre. A leromlott állagú házakban lévő lakások higiéniai viszonyai kedvezőtlenek, a lakók száma a szobák számához mérten nagy, a vizet és a villanyt biztosító közüzemi szolgáltatások státusza bizonytalan. Az egyetemes és a nemzeti magaskultúra javai eléretlenek. A televízió a populáris kultúra elérésére szolgál, az okos telefonon elérhető internet a játék, a tájékozódás és a kapcsolattartás eszköze. Ebben az ingerszegény világban a gyermekek úgy nőnek föl, hogy nem ismerik meg a városi életet, nem tudják, milyen az állatkert, a színház, a múzeum, a könyvtár, a bankfiók. A falvak felnőttkorú lakói zömükben munkanélküliek, betegek, rokkantak, hosszú, békés időskorra nem számíthatnak. Lakásaik bútorzata szegényes, kertjeik elhanyagoltak, tyúkot, disznót nem tartanak, zöldséget elvétve termesztenek. Anyagi kiszolgáltatottságukat fokozzák a “nyomor vámszedői” által rájuk kényszerített uzsoraszerződések, melyek hiányában készpénzhez vagy a mindennapi megélhetéshez szükséges javakhoz aligha juthatnának (Szajbély, 20125:8.).
Míg az országban születő gyermekek száma átlagosan csökken, stagnál vagy kis mértékben nő, addig Borsod-Abaúj Zemplén megye kis településein évről évre egyre több gyermek születik. A gyermekek azonban olyan környezetbe születnek, mely nem sok jót ígér számukra a jövőben. Az elmúlt években felerősödött a tendencia, hogy 14-16 éves korú lányok szülnek gyerekeket, ami lehetetlenné teszi a kiskorú anyák számára a továbbtanulást, a szakképzettség megszerzését, a megfelelő munka megtalálását. A települési bezártság következménye a szexuáis tabukat nem ismerő endogámia, ami növeli genetikai eredetű testi és pszichikai rendellenségek megjelenését. A sokasodó gyermekeket szüleik nem képesek eredményes iskolai karrierre felkészíteni, hiszen maguk és az ő szüleik is úgy nőttek fel, hogy nem sajátították el a sikeres társadalmi érvényesüléshez szükséges alapvető készségeket és ismereteket.
Míg a lányok számára a gyemekszülés, szélsőséges esetben a prostítúció a pálya, a fiúkra az alkalmi munkák végzése, a közmunkaprogramban való részvétel vagy a bűnözés marad. A kitörés nem lehetetlen, de annak ára a közösségből való kiszakadás, ami a kiszakadókra a “szarvassá vált fiúk” sorsát méri.
Újratermelődő, megszakíthatatlannak tűnő rosszindulatú társadalmi folyamatoknak vagyunk tanúi ezeken a kistelepüléseken, ahol senki sem él már a helyszínen, aki eredményesen közbe tudna avatkozni.
A sikertelenség első számú oka a hosszú távú integrált stratégiai szemlélet hiánya, mely lehetővé tenné, hogy minden egyes településen minden egyes család testreszabott cselekvési terv szerint szembenézhessen a jövőjét fenyegető kihívásokkal. A szociálpolitikai, az egészségügyi és a közhatalmi beavatkozások között nincs összhang, aminek hiányában az egyes részterületeket érintő intézkedések sikere sem biztosított. Baj a projekt szemlélet, mely pályázati alapon a pályázat által megszabott időszakaszban lehetővé teszi ugyan egy-egy közösségi szintű, minden családot érintő szociálpolitikai probléma megoldását, de a projekt lezárását követően források hiányában az újra felbukkanó probléma csak súlyosabb lesz, mint volt annak előtte.
Az állam láthatóan igyekszik kivonni magát a testi-lelki szegénység okozta szociálpolitikai problémák kezeléséből, áthárítva a feladatot egyházi szervezetekre. Az egyházi szervezetek horizontját azonban behatárolja az ínség közvetlen következményeinek enyhítését céltó karitász szemlélet, mely csak az okozatok, de nem az okok kezelésére alkalmas.
A beavatkozások általános jellemzője az orientalista paternalizmus, mely irracionalizmust vetve a beavatkozások alanyainak szemére, nem tekinti őket saját akarattal rendelkező lényeknek, akik nem feltétlenül szeretnének változni és változtatni a helyzeten, melyben élnek, vagy ha igen, akkor nem úgy, ahogyan azt a rajtuk segíteni akaró intézmények, szervezetek számukra előírják.
A gettók falait építi a többségi társadalom közönye, a roma kisebbségi csoport előítéletes elutasítása, mely vak a roma kisebbséget megosztó etnikai, szociológiai és kulturáis különbségekre. De a gettók falai belülről is épülnek. A hátrányosan megkülönbözetett kisebbségekről már Kurt Lewin is leírta, hogy képviselőik és vezetőik nem a vezetésre legalkalmasabbakból kerülnek ki (Lewin, 1975). A kontraszelektált kisebbségi képviselők és vezetők saját privilégiumaik védelmében könnyen feláldozzák a gondjaikra bízott kisebbség érdekeit. A saját hang megtalálásának akadálya a többségi csoport előítéleteit és negatív szterotípiáit interiorizáló kisebbségi öngyűlölet, mely a kisebbség tagjait arra kényszeríti, hogy a többség optikáján keresztül lássák saját magukat. A múltból a jelenbe maró szegénység következményeként a gettófalvakban megáll az idő. Csak a mindenkori pillanat számít, mely megöli a jövőt. A döntésekben nincsenek ott a tervezés, a beosztás, az előre látás motívumai. Annál kifinomultabbak a jogi és társadalomlélektani lehetőségek kihasználására építő kulturálisan beidegzett túlélési technikák.
A kívülről és belülről épített falak mögé búvó gettó-archipelagó kiterjedése Észak-Magyarországon egyre nagyobb mértékü, melyből minden egyes kistelepülés egyedül álló szirtként emelkedik ki. A szirtek közötti kommunikáció hiányában nem jön létre a helyi egészségügyi és szociálpolitikai bajokba való sikeres és sikertelen beavatkozások interneten elérhető példatára, amiből minden érdekelt fél tanulhatna.
Borsod-Abaúj-Zemlén megye területe 7247 négyzetkilométer. A megye 358 településén 2019-ben 637 ezer fő élt. A megye lakóinak létszáma folyamatosan csökken. Ha a jelenlegi országos és helyi településpolitikai passzivitás folytatódik, akkor nem kell túlzott jóstehetség annak előre látásához, hogy a gettó-archipelágó kiterjedése egyre nagyobb lesz. A folyamat a megye északi fekvésű, romák által korábban is lakott, minden releváns szempontból hátrányos helyzetben lévő területrészeiről (Cserehét, Abaúj, Hegyalja, Taktaköz, Heves-Borsodi dombság, Hevesi sik délnyugati rész, Kelet-Cserhát) terjed majd tovább déli irányban, felfalva a járási székhelyeket, s magát a megyeszékhelyt, Miskolcot is (Kotics, Tarsy, 2012).
Összehangolt, mindenki számára felkínált, az egyes települések sajátosságai szerint alakított, helyben élő felelős vezető által felügyelt család-és közösségfejlesztő programra van szükség, melynek során meg kell találni mindenütt azokat a személyeket, akik önmaguk változása révén képessé válnak a változtatásra. A “változz, hogy változtass” program alapelve az önkéntesség. Csak az vehet részt benne, aki belátja, hogy az út, melyen ő és családja jár, a semmibe visz. A részvétel feltétele a programot szervező állami intézménnyel kötött segítségnyujtási szerződés, mely a felkínált oktatási, kulturális, gazdasági előnyökért cserébe rögzíti a kedvezményezettek kötelezettségeit. (Csepeli, 2006) A program kulcseleme a felelős gyermekvállalás és a tudatos családtervezés elősegítése, aminek hiányában a településeken élő családok életét megmérgező rosszindulatú társadalmi folyamatok visszafordíthatatlanok. A második kulcselem a már megszületett gyermekek és szüleik képessé tétele a modern társadalomszerveződés gazdasági és kulturális rendszereibe való bekapcsolódásra. A meglévő, jól felszerelt, korszerű infokommunikációs infrastruktúrával rendelkező közoktatási intézményekre és az ott dolgozó pedagógusokra támaszkodva a bölcsőtől a sírig tartó képzési rendszer kialakítására van szükség, melynek céja az egyéni autónómia, a felelősségérzet, a segítőkészség, a kreativitás és a folyamatosan változó külső körülményekheez való rugalmas alkalmazkodás képességének kialakítása. A gettófalvak iskoláiban járó gyermekek fejlődése szempontjából nézve a jelenlegi közoktatási gyakorlat teljesen diszfunkcionális. A NAT alapján lehetetlen a gettó-archipelagóban született gyermekek képzését megoldani. A képzést célszerű volna 12 osztályos iskolai rendszerben megvalósítani. A teljesen eredménytelen idegen nyelvoktatási tárgyat kiváltva egyes tárgyakat az első osztálytól fogva angol nyelven kellene tanítani. Egy ormánsági kis faluban évekkel korábban indiai önkéntes tanított egyes tárgyakat angolul a gyerekeknek, akik azóta se felejtették el a nyelvet. E kísérlet erdményei alapján érdemes volna indiai fiatalokat meghívni, hogy a gettó falvakban angolul tanítsanak. Az oktatás fizikai helyszíne lehet az iskola, de lényegi tartalmai a metaverzum terében juthatnának el a tanulókhoz. Speciális figyelmet kellene szentelni a művészeti tárgyaknak és a testnevelésnek, különösen a labdajátékoknak. Szükség lenne a gyakorlati életre való felkészítés tárgyaira (háztartási ismeretek, kertművelés, bankolás).
Összegzés
A “változz, hogy változtass” program kritikus eleme a munkára nevelés, a munkavégzéshez szükséges kompetenciák megszerzése. A gettók belső falainak végleges leomlása csak az eredményes gazdasági részvétel nyomán keletkező jólét következménye lehet, melynek eszközei a fizikai és a virtuális térben működő társadalmi vállalkozások, termelő szövetkezetek, a kereslet és a kínálat törvényeit követő profitábilis piaci tevékenységek.
A gettó-archipelágó falainak kívülről történő lebontása a többségi társadalom feladata. E feladat megoldásában kulcsfontosságú a gazdasági-politikai-kulturális és egyházi elit példamutatása, a civil társadalom együttérzése és segítőkészsége, melyre bőven vannak példák. A nyilvánosságban szükség van arra, hogy hogy a hallható legyen a kisebbség saját hangja, láthatóvá váljanak a kisennség sikeres tagjai. Változás csak akkor lesz, ha mind a többségben, mind a kisebbségben megjelennek és összefognak a változtatók.
Irodalom
Kotics, J., Társy J. 2021.Borsod-Abaúj-Zempén megye “A hátrányos helyzetben élők társadami felzárkózását, mobilitását elősegítő stratégiája”
Csepeli Gy. 2006. Régi és új szociálpolitika. Információs társadalom. 6:2.15-22
Csepeli. Gy. Örkény A. 2016. Az emancioáció kihívása a mai magyar társadalomban. Szociológiai Szemle. 25:3. 83-102.
Lewin, K. 1975. Csoportdinamika. Budapest: Közgazdasági és Jogi Kiadó. ford: Illyés Sándor (285-301)
Ladányi J. 2021, Terepszemle. Emlék és útravaló. Budapest: HTART-UMK.24,o Szajbély K. (szerk.) 2012. A válság vesztesei- a paragrafusok fogságában projekt. Budapest: Alapvető Jogok Biztosának Hivatal.